Szatmárnémeti, római katolikus székesegyház

Szatmárnémeti, római katolikus székesegyház

A klasszicista stílusú szatmárnémeti római-katolikus székesegyház a város főterének meghatározó eleme. Helyén korábban a város plébániatemploma állott, melyet 1798-ban Jézus mennybenetelének tiszteletére szenteltek fel. A plébániatemplom átépítése, bővítése 1804-ben az egri egyházmegyétől különvált, Szatmárnémeti székhellyel megalakult szatmári római katolikus egyházmegye megalapítása után vált szükségessé.

Az egyházmegye székhelyének kiépítéséről, a püspöki rezidencia, papnevelde és székesegyház építéséről már az egyházmegye megalakulását megelőző évben, 1803-ban döntés született. A tervek készítőjének Szatmárnémeti egyházi épületeinek irodalma Josef Bittheusert, a Károlyi család uradalmi építészét tekinti. Mivel a szerzők sem eredeti, levéltári, sem másodlagos forrásokra nem hivatkoznak, korábban ellenőrizhetetlen volt ezen információk hitelessége. Levéltári kutatásaink során azonban számos olyan forrás előkerült, mely igazolja ugyan Bittheuser szatmári működését, de jelentősen árnyalja a püspöki székhely 19. század eleji kiépítésében játszott szerepének jelentőségét.

A Károlyiak a legkorábbi időktől kezdve fontos szerepet játszottak a vármegye egyházi életében, és szoros kapcsolatokat ápoltak az egyházi elöljárókkal is. A birtokközpontjukhoz közeli püspöki székhely létrehozását és az azt követő eseményeket minden bizonnyal figyelemmel kísérték, hiszen a püspöki rezidencia elkészüléséig az erdődi várukat bocsátották a legelső szatmári püspök, Fischer István rendelkezésére. Feltételezhetően a Károlyiak javaslatára kérték fel Bittheusert 1803-ban a püspökség új épületeinek megtervezésére is.
Az új épületekről, a székesegyházról, a püspöki palota és a papi szeminárium épületéről, valamint három kisebb lakóépületről, illetve további két, a jelenlegi Kálvária-templom szomszédságába tervezett épületről Bittheuser helyszínrajzot készített, majd az egyes épületekhez külön terveket és költségvetéseket is összeállított. Nem kizárt, hogy Bittheusernek tulajdonítható az az 1803-ban, a szatmári plébániatemplom „meghosszabbításához”, ismeretlen építésztől származó terv is, amelyet az egri érsekség gazdasági levéltárban (Heves Megyei Levéltár) őriznek.

Az 1803-ban készült tervrajzok minden bizonnyal papíron maradtak, a munkálatok pedig csak néhány évvel később, Fischer István püspökségének idején (1805–1807) kezdődtek meg. Ekkor a templom szentélyét meghosszabbították, illetve az északi és a déli falához csatlakozó sekrestyéket kelet felé bővítették, emeletükön pedig oratóriumokat alakítottak ki. Feltételezhetően ezekhez a munkálatokhoz készült Povolni Ferenc egri építésznek az egyházmegye levéltárában található tervrajza is.

1825-ben felmerült a székesegyház további bővítése. Ekkor egy bizonyos Friederich Erzenberger nevű szatmári kőművesmester felmérte a meglévő épületet, majd egy javaslatot készített a homlokzati rész átalakításához. A felmérési rajzon – melyen a „dóm és plébániatemplom” homlokzati rajza és alaprajza jelenik meg – már a kibővített szentély látható, elrendezése pedig az említett Povolni Ferenc tervét követi. ((Az egykori plébániatemplom homlokzatának tagolása, a főbejárat fölé emelkedő nyugati torony, a toronysisak jellegzetes kialakítása a zajtai és a fóti templomok, Bittheuser által szignált átépítési tervrajzok megoldásaira emlékeztetnek, források hiányában azonban elhamarkodott lenne az egykori plébániatemplom építését Bittheuserhez kötni. )) A felmérési rajzhoz hasonlóan Friederich Erzenberger a főhomlokzat átépítéséhez, két nyugati toronypárral történő kibővítéséhez készített tervrajzát szignálta és keltezte is, a vonatkozó irodalom mégis mindkettőt Bittheuser munkájaként azonosította, és nem jelölte meg a tervek lelőhelyét sem.

A témával foglalkozó irodalom szerint a püspöki palota építését szintén Bittheuser tervei alapján kezdték el, azonban ő a munkálatoknak csak egy részét végezte el, a rezidencia végül csak később, Hám János püspök idején, 1837 és 1840 között épült ki teljesen. Ezt cáfolja, hogy Bittheusernek a püspöki palotához 1803-ban készített tervrajzán megjelenő épület még csak részleteiben sem emlékeztet a mai, jóval kisebb méretű épületre, illetve az, hogy épülethez 1804-ben Peinlich Zsigmond szatmári kőművesmester, egy évvel később pedig az említett Povolni Ferenc újabb javaslatokat készítettek.

A székesegyház utolsó, klasszicista átépítésére Hám János püspöksége idején (1827–1857) került sor. Az építkezési munkálatok 1830 körül kezdődtek meg és 1837-ben fejeződtek be. Annak ellenére, hogy a székesegyház építésére vonatkozó források hiányoznak, egyes szerzők a szatmárnémeti székesegyház tervezőjének Hild Józsefet tartják, azzal érvelve, hogy az épület kupolás középtere, oszlopcsarnokos és kéttornyos homlokzata hasonlóságot mutat az építész tervei alapján felépült egri székesegyházzal. Szem előtt kell tartanunk azonban azt is, hogy az építtető püspök jelentős egri kapcsolatokkal rendelkezett (korábban Egerben végezte teológiai tanulmányait, később a papi szeminárium oktatója, illetve a püspöki kinevezését megelőzően egri kanonok), így nyilvánvalóan nyomon követte az egri érseki székesegyház építését is. Mivel ez a szatmári építkezési munkálatokkal szinte egy időben (1831–1837) zajlott, valószínű, hogy a szatmári, jóval szerényebb kialakítású tervrajzok készítőjét kevésbé jelentős, valószínűleg az egri tervrajzokat is ismerő építész személyében kell keresnünk. Nem kizárt egy püspöki építőmester jelenléte sem, aki a püspökség más, a klasszicizmus stílusirányzatának szellemében zajló szatmári építkezéseit is vezethette.

A 20. század folyamán a székesegyház több nagyobb felújításon átesett. A belső teret az egyházmegye fennállásának százéves évfordulójára 1904-ben állították helyre, illetve festették újra. A második világháború idején elszenvedett károkat 1961-ig javították ki. A nyolcvanas évek elején a templom homlokzatait újravakolták, a kilencvenes években pedig a belsőben végeztek renoválásokat.

A szatmárnémeti római katolikus székesegyház a város főterének legmarkánsabb épülete, az egykori Deák Ferenc (ma Szabadság) tér keleti oldalán helyezkedik el, a Széchenyi (1918. december 1.) utca elején található püspöki palota szomszédságában.

A kelet-nyugat tájolású egyhajós templom tömegét a két nyugati torony, illetve a hajó központi szakasza fölé emelkedő nagyméretű csegelyes tamburos kupola határozza meg. Az egyhajós templomtér keleten egy félköríves záródású szentélyben végződik, melynek déli és északi falához egy-egy sekrestye csatlakozik, emeletükön oratóriummal. A két nyugati torony alatt egy-egy négyzetes alaprajzú kápolna, a tornyok által közrefogott bejárati térrész fölött pedig az orgonakarzat foglal helyet.

A főhomlokzat középrészét egy nagy méretű, hat oszlop szélességű, attikával és timpanonnal koronázott, a homlokzat falsíkjából előugró portikusz díszíti. A portikusz két oldalán egy-egy hasáb alakú, zömök torony emelkedik, melyeknek visszaléptetett, kör alaprajzú legfelső szintjeit kupolatető fedi.

A főhomlokzat súlyos tömegét gazdag szobordísz teszi változatossá. A korinthoszi fejezetű oszlopok fölött húzódó timpanon orommezejét a felhők között keresztet és kelyhet tartó női alak formájában ábrázolt Hit allegorikus alakja tölti ki, a timpanon mögött húzódó attikát pedig három szobor koronázza: középen a Megváltó, jobb oldalt Szent Péter, bal oldalt pedig Szent Pál apostol szobra emelkedik, a tornyok alsó szintjének homlokfalába mélyített félköríves záródású fülkékbe pedig Szent István és Szent László királyok szobrai kerültek. Ezt a szobrászati díszt egészítik ki a homlokzat falába mélyített téglalap alakú mezők kerubokat és füzérdíszeket mintázó reliefjei.

Az oldalhomlokzatok tömbszerű kialakításúak, a kupolát és a hajó falait félköríves záródású ablakok illetve szabályos ritmikussággal elhelyezkedő lizénák tagolják. A sekrestyék homlokfalát áttörő egyenes záródású oldalbejáratok fölött egy-egy előugró, timpanonnal lezárt, két oszlopra támaszkodó portikusz emelkedik.

A templom belső terét dekoratív díszítőfestés és bibliai jeleneteket ábrázoló falképek borítják. A szentély ívmezőjén Krisztus mennybemenetelének Majoros Károly szatmári rajztanár által a 19. század végén festett jelenete látható.

A kupolát 1836-ban Riedler János díszítette, központi festménye a 12 éves Jézust ábrázolja a jeruzsálemi templomban, a csegelyeken pedig a négy evangélista alakja jelenik meg. A kupola festményét 1904-ben Scheuchl Tamás restaurálta. Ekkor a festmény alsó szintjén megjelenő, a gyerek Jézust körülvevő papok és tudósok alakjait Hám János és Meszlényi Gyula püspökök portréival egészítette ki.

A karzat előtti boltszakaszon a Patrona Hungariae ábrázolás látható, melyen Szűz Mária felhőkön trónoló alakja jelenik meg, jobb karján az országalmát tartó gyerek Jézus ül, bal karjában jogart tart, fején pedig korona található. Alakját kelyhet, füstölőt, szentírást tartó illetve imádkozó angyalok veszik körül, illetve egyikük a székesegyház makettjét ajánlja a Szűzanya oltalmába. A festmény, amint az angyal kezében tartott szalag felirata is sejteti, 1904-ben, az egyházmegye fennállásának századik évfordulójának alkalmából készült. Készítője, Scheuchl Tamás, a kompozíciót négy, Árpádházi női szenteket (Margit, Erzsébet, Gizella, Kunigunda) ábrázoló medalionnal vette körül.

Említést érdemelnek még a sekrestyék bejáratai fölött valamint a két kápolna közelében levő festmények, amelyeket Tóth Gyula (1891–1970) festett. Témájuk az Angyali üdvözlet, Jézus születése, Menekülés Egyiptomba és a Szent Család.

A belső tér meghatározó részét képezi a hosszan elnyúló szentély. A főoltár Krisztus mennybemenetelét ábrázoló festményét a pesti Pesky József készítette 1837-ben. A klasszicista jellegű márvány oltárépítmény Toman Felix, laibachi (Ljubljana, SLO) szobrász munkája. Figyelemreméltó oszlopokkal, párkányokkal tagolt kiképzése, szobrászati dísze illetve a korinthoszi fejezetű ikeroszlopokra támaszkodó baldachin alatt húzódó oltárszekrény aranyozott ajtajának a trónoló Krisztust Szent Péter és Szent Pál apostolokkal ábrázoló, zománctechnikával készült központi medalionja. Az oltárépítmény két oldalán Szent Péter és Szent Pál szobra helyezkedik el.

A szentély északi és déli fala mellett egy-egy cseresznyefából készült kanonoki stallum található. A stallumok falhoz csatlakozó részét korinthoszi fejezetű ikeroszlopok tagolják, a rájuk nehezedő párkány fölött pedig urnákkal és kígyózó indadíszekkel közrefogott ovális alakú festmények foglalnak helyet. Hasonló kiképzést kaptak a mellékhajókban található gyóntatószékek is.

A kanonoki stallumok szomszédságában elhelyezkedő szürke márványozású oltárépítmények Szent István királyt és Szent János evangélistát ábrázoló festményeit a már említett Majoros Károly készítette a 19. század végén.

Ugyancsak a szentélyben található a keresztelő medence is. A márványból készült medence fölött emelkedő aranyozott gipszplasztika Jézust és Keresztelő Szent Jánost, fölöttük pedig a Szentlélekre utaló, sugarakkal körülvett galambot jeleníti meg.

A diadalív északi falához csatlakozik a székesegyház szószéke, kosarának domborműve, akárcsak a kupola festménye a 12 éves Jézust jeleníti meg a jeruzsálemi templomban. A központi tér két oldalán két későbarokk oltár, egy Szent Kereszt és egy Pieta ábrázolás látható, az orgonakarzat szomszédságában található mellékoltárok pedig Nepomuki Szent Jánost illetve Szent Alajost ábrázolják.

A székesegyház nyugati tornyai alatt egy-egy kápolna található. A déli torony alatt húzódó Lourdes-i Mária kápolnát 1883-ban, az északi torony alatt levőt pedig Páduai Szent Antal tiszteletére 1960-ban alakították ki. Előbbi festését a soproni ifj. Storno Ferenc tervezte és kivitelezte.

A kápolnák és a bejárat fölött húzódik az orgonakarzat. A budapesti Rieger cég által készített orgonát 1916-ben szentelték fel.

Említésre méltó a szentély alatt húzódó kripta, illetve az északi sekrestye és a fölötte húzódó oratórium helyiségeiben található, Meszlényi Gyula püspök (1887–1905) által létrehozott egyháztörténeti gyűjtemény és képtár, mely jelentős művelődéstörténeti és művészettörténeti értékkel bíró műtárgyakat (festményeket, klenódiumokat, textíliákat, liturgikus tárgyakat) őriz.

A templom körüli kertben két szobor is helyet kapott: 1960-ban állították fel a szentély szomszédságában azt a Jézus szobrot, melyet 1852-ben egy szélvihar döntött le a templom főhomlokzatának koronázópárkányáról, 1999-ben pedig Hám János püspök Lakatos Pál szobrászművész által készített mellszobrát állították a székesegyház főhomlokzata elé.