Szatmárnémeti, magyar görögkatolikus templom

Szatmárnémeti, magyar görögkatolikus templom

Csodatévő Szent Miklós püspök

Szatmárnémetiben az első „görögök” és „rácok” Nagyvárad 1660-as török kézre kerülése után jelentek meg. A görög jelző a 17. és a 18. század hivatalos szóhasználatában nem csupán etnikai, vagy felekezeti hovatartozást jelentett, hanem így nevezték a Török Birodalomból érkező keresztényeket. I. Lipót császár és magyar király (1655-1705) 1667. július 1-én megengedte, hogy a görög kereskedők az észak-magyarországi királyi birtokokra (a szabad királyi városokat kivéve), Szatmárra, Szatmárnémetibe és Kállóba telepedjenek. Papot is tarthatnak, vallásukat szabadon gyakorolhatják, de csak abban az esetben, ha unióra lépnek a római katolikus egyházzal, papjuk pedig elismeri a munkácsi görögkatolikus püspök joghatóságát. Nem tudjuk pontosan, hogy Szatmárnémetiben mikor fogadták el a fent említett feltételeket, de a 19. század elején az egyik görög nyelvű liturgikus könyvből még az első pap, Mihály nevét is föl tudták jegyezni, aki 1681-ben itt szolgált. A kereskedők 1685. április 4-én újabb királyi diplomát nyertek, amelyben templom építését, harangok szabad használatát, saját pap tartását is engedélyezték nekik. A város hamarosan tiltakozott a görögök térnyerése ellen, de Lipót a következő évben, július 29-én megerősítette, hogy a görögök vallásukat szabadon gyakorolhassák.

1690-ben nevezték ki a görög származású Johannes Josephus De Camellist (1664-1706) munkácsi püspöknek. 1690. ápr. 30-án (Julianus naptár szerint) Németibe érkezett, ahol másnap zsinatot is tartott. Május 4-én (Juliánus naptár szerint), ami abban az évben a Kenetvivő asszonyok (Húsvét második) vasárnapja volt, a németi Szent Miklós-templomot is fölszentelte.

A szatmári vár német őrsége 1703-ban felgyújtatta Németit, ahol ekkor a fatemplom is elpusztulhatott, vagy megsérült. A görög kereskedők a városi polgárokkal együtt a várba menekültek, de amikor a németek 1705. január 1-jén átadták a várat a kurucoknak, a magyarok a görögöket azzal vádolták, hogy együttműködtek a labancokkal. Ezért II. Rákóczi Ferenc elrendelte, hogy telepedjenek át Tokajba. A városban a szatmári béke megkötése (1711) utáni időszakban már tényleg csak néhány görög családot írtak össze, de vagy hamar visszatértek, vagy nem volt teljes az áttelepítés, mivel 1712-ben már papjukat is említik. A görögkatolikusok száma növekedésnek indult Szatmárnémetiben, minden bizonnyal a szomszédos falvakból betelepedőknek köszönhetően. 1740-ben építették meg a második fatemplomukat, amelyet az 1741-ben, 1747-ben készült összeírások, és az 1750-es kánoni látogatás jegyzőkönyve is leír. 1757-ben Somlyay Mihály nagymértékű anyagi támogatásával téglából új templomot építettek. Egy év múlva a városi tanács kezdeményezte, hogy a toronyba órát helyezzenek.

A 19. század végére ez a barokk templom, amelynek tornyát 1836-ban megmagasították, életveszélyessé vált. 1899-ben a templom bővítése és átépítése mellett döntöttek, a terveket Fogarassy Sándor építész dolgozta ki. A nyugati tornyot lebontották, az új tornyot és az új bejáratot a templom fő nézetéhez igazodva, a déli oldalra építették. A régi templom nyugati végében egy új apszist építtetett, így miután a kliroszokat is lebontatta, a keleti és nyugati vég szimmetrikus lett. 1900. november 11-én áldották meg. 1912-ben az egyházközséget az újonnan megalapított Hajdúdorogi Egyházmegyéhez csatolták. Miután 1920-ban Romániához került az egyházközség, 1930-ban a Máramarosi Egyházmegye része lett.

Romániában 1948-ban fölszámolták a görögkatolikus egyházat, így a Szent Miklós-templom is ortodox lett, de a hívek jelentős része ennek ellenére tudatosan őrizte görögkatolikus identitását és a magyar liturgikus nyelvet. A politikai változások után a templom hamarosan visszakerült a görögkatolikusok tulajdonába. A hívek nagy létszáma miatt az épület bővítése újra esedékessé vált. A bővítés Radu Florescu és Szilágyi Kálmán építészek tervei szerint 1995. és 1997. között történt meg.

A templom díszítése fokozatosan történt. A szentélybe és a hajóba színes üvegablakok készültek. A szentély körablakaiba Florin Bârză, bukaresti művésznek a három nagy görög egyházatyát, a hajó ablakot a szintén bukaresti Ioan Cadar készítette. A tölgyfa ikonosztáziont 2007-ben állították föl, ikonjai Korényi János, budapesti művész munkái.

A falfestést 2008-ban Makláry Zsolt, sárospataki festőművész tervezte meg. A figurális kompozíciókat ő festette, a díszítőfestést Anducska Tibor és csappata készítette. Ők újították föl az 1900-ban készült berendezést is, illetve megcsinálták az új püspöki trónt, amelynek ikonját Makláry Zsolt festette.

A templomot 2011. október 16-án Vasile Bizău, máramarosi görögkatolikus püspök szentelte föl.