Ópályi, görögkatolikus templom

Ópályi, görögatolikus templom

A Legszentebb Istenszülő oltalma

Ópályi eredetileg Szabolcs vármegyéhez tartozó település volt, csak a 19. század elején került Szatmárhoz. A nagy pestis után, ami a 18. század első felében többször is pusztított ezen a vidéken, telepedtek meg görögkatolikusok faluban, akik ruszin és szlovák többségű vidékekről származtak.

Az egyházközség pontos alapítási idejét nem ismerjük. A Cassa Parochorum 1747-ben végzett összeírásában Olasz-Pályi néven szerepel, fatemploma már volt. A néhány évvel később végzett kánoni látogatás során azt is följegyezték, hogy a fatemplomot zsindellyel fedték, Olsay Mihály helynök áldotta meg, a felszerelése kielégítő, említik ikonosztázionját is, amelyen az apostolok sora is megvolt. Antimenzionja Bizánczy György Gennadius munkácsi püspök (1716-1732) idejéből származott. 1774-ben már úgy találták, hogy a templom régi, romos, és teljes felújításra szorul. Új fatemplomot 1778-ban épített a közösség önerőből, mivel a kegyúri jogokat senki sem gyakorolta az 1784-es összeírás szerint.

Az új, már szilárd anyagokból épített templom a 19. század elejére készülhetett el, a Schematismus szerint építését 1795-ben a hívek kezdték meg. A szép arányú, új templom a község központi helyén, egy kisebb dombon emelkedik. Keletelt, a szentély felől egy utca, északról a parókia, délről egy telek határolja, nyugati főhomlokzata kertre néz. Az egész épületet késő barokk stílusjegyek jellemzik. A szentély külső megjelenése ritka megoldást mutat: szegmensívvel záródik, oldalfalai viszont homorúak, amelyek közvetlenül a hajó keleti végén, csak szerény rizalitként megjelenő kliroszok sarkához csatlakoznak. A hajó nyugati végében kicsit robosztusnak ható torony emelkedik, melynek tömege enyhén előre ugrik a főhomlokzat síkjából. A tornyot a koronázó párkányhoz hasonlóan gazdagon profilozott párkányok osztják három szintre, sarkai lekerekítettek, ablakai kosárívben záródnak, tetején poligonális alapra szerkesztett, hagymaidomos, lanternás sisak emelkedik, tetején díszes kovácsoltvas, kettős kereszttel. A hajó falait kettős lizénák tagolják, ablakai félkörívesen záródnak, a főbejárat és az északi oldalajtó, amely eredendően a férfiak templomába (a hajó keleti fele) vezetett viszont szegmensíves. A diadalív vonalában egy hagymasisakkal fedett kis huszártorony emelkedik.

A templomhajót három robosztus, de szépen profilozott párkánnyal koronázott pillérről induló, kosáríves csehboltozat fedi, akárcsak a szentélyt. A torony első emeletén kialakított karzatra a toronyaljból vezet csigalépcső. A karzatot a 19. század végén egy kovácsoltvas, U alakú karzattal bővítették keleti irányba.

A templom berendezésének legkorábbi darabja a főoltár, amely talán még a fatemplomból került át. A falazott oltárasztalon álló retábulumon az oltárképet három-három oszlop keretezi, törzsük csavart és hasáb alakú, kanellurázott elemekből épül föl. A kép félkörívesen záródik, kerete rovátkolt, fölötte háromkaréjos kis baldachin emelkedik, benne a Szentlélek galambja lebeg. A retábulum oldalát szőlőfürtökből, virágokból komponált, áttört faragvány díszíti. Legközelebbi rokona a fábiánházi főoltár, ahhoz hasonlóan ez is a 18. század utolsó negyedében készülhetett. Az oltár predellája és szentségháza későbbi, talán a 19. század végéről származnak. A faragványokat és a Keresztre feszítést ábrázoló oltárképet 1958-ban erősen átfestették, az eredeti rétegek nem tanulmányozhatók.

A szentély északi fala előtt áll az előkészítő oltár, amely talán az ikonosztázionnal egyidős, a 19. század közepén készülhetett. A timpanonnal záródó, oszlopos keretszerkezetben Krisztus félalakos képe kapott helyet.

A templom diadalívében teljes ikonosztázion emelkedik. Sajnos a készítésére vonatkozó levéltári adat eddig még nem került elő. Szerkezete és stílusa a 19. század elejétől kezdve elterjedt, klasszicizáló formákat idézi. A négy alapkép előtt megtalálhatók a kis oltárok, a képek fölött babérlevelekből komponált, áttört, dúsan aranyozott ornamentika jelenik meg, nemcsak az alapképek, hanem a fölsőbb sorok képei fölött is. Ritka megoldás, hogy a téglalap alakú alapképek sarkait lecsapták, de hasonló formájúak a próféták képei is, bár ott a csak a fölső két sarkot metszették le. Az ünnep- és az apostolsor ikonjai félkörívesen záródnak. Az egyes képeket nem oszlopok, hanem alul és felül egyaránt akantuszlevélbe hajló lizénák választják el. Az alapképek melletti nagyobb lizénák közepe megemelkedik, benne klasszicizáló centrális levéldísz bontakozik ki. A királyi ajtó áttört, hat ovális képmezőben a szokásos jelenetek (Örömhírvétel, négy evangélista) látható. Az ajtószárnyak tetején drapériát imitáló faragvány tűnik föl, a szegőlécet püspöki mitra koronázza.

A királyi ajtó ikertestvére az Ung vármegyei Nagyberezna (Великий Березний) görögkatolikus templomának ikonosztázát díszítette. A képfal hátoldalán olvasható felirat szerint 1835-ben Molnár Demeter faragta. A nagyebereznai ikonosztáz szerkezete, arányai és ornamentikája nagyon hasonlít az ópályiéra, de ott lizénák helyett hasasodó oszlopok alkotják a vertikális tagolást, az alapképek ovális formájúak, a fölsőbb sorokban pedig egységesen félkörívesen záródnak. Molnár egyéb, szignált műveit is ismerjük még a következő évtizedből, amelyek a bereznai ikonosztázhoz állnak közel (pl. Aranyosapáti, szószék, Buj, ikonosztáz). A többi művéhez viszonyítva az ópályi együttes kicsit eltérő, konzervatívabb formákat mutat, ha van köze Molnár Demeterhez, vagy műhelyéhez, akkor az 1830-as évekre datálhatnánk.

A templom belső festéséhez kapcsolódva az ikonosztáziont is megújították 1958-ban. A munkát egy nyíregyházi grafikus, Palatitz Zoltán kezdte el, de különböző problémák miatt végül Makkay József fejezte be. Ekkor valószínűleg jelentősen átfestették a képeket. Az apostolképek alsó részére magyarul írták föl a nevüket, a próféták tekercseiben még több helyen megmaradt az egyházi szláv felirat is.

Az ikonosztáziont 2003-ban, pályázati támogatással Kiss Margit restaurátor vezetésével állították helyre. Ekkor tárták föl az eredeti kékes, szürkés márványozást, illetve az ornamentika aranyozását és ezüstözését. A képek átfestéseit nem lehetett eltávolítani, csak egy apostolt tisztítottak meg, amely alatt nagyon töredékesen bukkant elő az első festett réteg. A kép színvonala sajnos nem haladta meg az átfestések művészi nívóját sem. Az első festőre vonatkozó adat sem ismert még eddig.

Az ikonosztázionhoz közeli északi pillére áll a szószék, amelyet a szentélyből, a pillérbe rejtett lépcsőn lehet megközelíteni. A kosár és a hangvető részletformái klasszicisták, kosarán az evangélisták ülőportréival, a 19. század elején készülhetett.
A templomot 1894-ben Fenczik Kornél, a Munkácsi Egyházmegye hivatalos művésze átfestette. A falakat 1958-ban Benke László és Makkay József jászberényi festők teljesen kifestették. Dúsan burjánzó neobarokk ornamentikával övezve a három boltozat közepére, ovális mezőkbe, a szentély felől indulva a következő jeleneteket festették: a Szent Liturgia allegóriáját, Szűz Mária mennybevételét, Magyarok Nagyasszonyát. A szentélyben a Szentháromság díszíti a mennyezetet. A kompozíciók két oldalán szentek medalion képei is helyet
kaptak, az oldalfalakon további jeleneteket is ábrázoltak.

A templom külsejét a 20. század második felében többször megújították. 2005-ben újabb jelentős pályázati támogatást nyertek a templom rendbetételére. Ekkor az ablakokat cserélték ki, egy év múlva sor került a belső festés teljes felújítására, amelyet a Kazein Team Kft, Anducska Tibor vezetésével végzett el. A fa padlózatot és a padokat is kicserélték. 2011-ben a külső falak festésére, és a környezet rendezésére újabb jelentős pályázati támogatást kapott a templom.